Udvaros Dorottya nem lépett volna fel sem a Fidesz, sem a Tisza március 15-i rendezvényén
A színésznő a Pride betiltásáról és Vidnyánszky Attiláról is elmondta a véleményét.
A színésznő a Pride betiltásáról és Vidnyánszky Attiláról is elmondta a véleményét.
Tenki Réka élete első futóversenyén vett részt.
A Futni mentem után újra a Hegyvidéken forgat.
De ő csak röhög ezen. Azt is elmondta, miért menekült a családjával Amerikába.
Most először történt olyan a rendszerváltás óta, hogy a független filmek sikeresebbek voltak, mint az államilag támogatottak, aminek lehetne örülni is, de nem érdemes. Vélemény.
Vasárnap délután lefutotta Herendi Gábor új filmje Kern András és Koltai Róbert 1997-es vígjátékát.
Herendi Gábor állami támogatás nélkül készült filmje már 615 ezer nézőnél jár a mozikban.
A maratoni futás felvételén esett el a színésznő.
Az NFI-t vezető Káel Csaba arról is beszélt, hogy szerinte csúsztatás, hogy 2024-ben több független játékfilm készült, mint állami támogatású.
A váratlanul sikeres magyar filmek szépítették tavaly a mozik nem éppen rekordmagas látogatottságát, az idei év jobbnak ígérkezik. A jegyek ára fölment, de nem kirívó mértékben.
A filmet már idén karácsonykor bemutatná, a Nemzeti Filmintézet támogatására azonban ezúttal sem számít.
Herendi Gábor 2002-es filmje a nézettségi ranglistán eggyel lejjebb csúszott. Új alkotása ugyanis megelőzte.
Tavaly novemberben mutatták be Herendi Gábor állami pénz nélkül készült filmjét, amely most újra felkerült a toplistára.
És többen is nézték őket.
Már nem Koltai Lajos kurzusfilmje az elmúlt 5 év legnézettebb magyar mozija, hanem Herendi Gábor független vígjátéka.
Herendi Gábor új filmje az állami finanszírozási rendszeren kívül készült, de már most bőven lekörözte például a milliárdokkal támogatott Petőfi-filmet.
Egy hónapja mutatták be Herendi Gábor állami pénz nélkül készült filmjét.
Herendi Gábor vígjátéka az állami finanszírozási rendszeren kívül készült.
Megnéztük az utóbbi hét legmagasabb nézőszámait produkáló magyar filmjét, a Futni mentem című romantikus vígjátékot, amely nem is annyira a futásról, hanem a személyiségfejlődésről szól.